Szijjártó: "Kihoztunk Afganisztánból mindenkit, aki nekünk segített, mást nem fogadunk be"
A külügyminiszter szerint egyes EU tagországok és a brüsszeli intézmények „újra a 2015-ös pályára álltak rá”.
A külügyminiszter szerint egyes EU tagországok és a brüsszeli intézmények „újra a 2015-ös pályára álltak rá”.
Az afgán médiában kész tényként tálalják azt is, hogy az ellenállás vezéralakja elmenekült az országból, de ezt is cáfolták.
A tálib vezetés ellen tüntető nők azt üzenték a hatalmat átvevőknek, hogy ők már nem a kilencvenes évek asszonyai, akik eltűrték, hogy nem járhatnak iskolába és minden joguktól megfosztják őket.
Helyi tudósítások szerint a levegőbe lőtt golyók a halálos áldozatokon kívül még 41 embert megsebesítettek.
A terrorizmus is újraéledhet az instabillá vált országban.
A brit vezérkari főnök arról beszélt, hogy az afganisztáni lakosság 60 százaléka azóta született, hogy a legutóbbi tálib uralom 2001-ben véget ért, és nekik "nagyon más elképzeléseik" vannak arról, hogy miként kell kinéznie egy modern államalakulatnak. Így lehet, hogy a tálibok belemennek valamilyen kompromisszumba.
A heroinpiac két legerősebb csapata megosztozhat a világon – írja egy bátor mexikói újságírónő, aki kénytelen volt áttelepülni Európába az életveszélyes fenyegetések miatt. Anabel Hernandez elnyerte a Deutsche Welle szólásszabadság díját.
Hétfő este több afganisztáni városban is tálibellenes tüntetéseket tartottak.
A keleti nagyhatalom részt venne Afganisztán újraépítésében – jelentsen ez bármit a tálib uralom alatt.
A tálibokkal való jövőbeni együttműködés kereteit határoznák meg, a tárgyalásokon akár húsz ország is részt vehet.
Várhatóan szeptember 12-ig senki sem hagyhatja el az egyébként nyílt tábort a Telex szerint. Vámosszabadiba még negatív vírusteszttel érkeztek a magyar állam által kimenekített emberek.
Az új, tálib kormány további jogokat von el a nőktől.
A tálibok korábban betörtek a völgybe, és néhány órára rá bejelentették, hogy elfoglalták a teljes tartományt, de az ellenállók ezt többször tagadták.
Vannak afgán kutatók és egyetemisták, akik elmenekültek az országból, és vannak, akik a tálib hatalomátvétel után is maradnak. Mindkét csoport tudományos túlélése a világ szabadabb részén élő társaiktól függhet.
Megvertek két afgán újságírót a tálibok, amiért tudósítottak egy kisebb tüntetésről.
A következő napokban további kétszáz külföldi hagyhatja el az országot
Az egyik rokon azt állítja, a tálibok nem hagyják a családnak, hogy eltemessék Rohulla Szálehet.
Nem tudják feldolgozni a német veteránok az afganisztáni misszió kudarcát. Az elhamarkodott kivonulás és az afgán segítők bizonytalan sorsa miatt sok egykori katona újra átéli a súlyos harctéri traumákat. A Német Veterán Szövetség elnöke szerint egy ilyen helyzetben annak is nagyobb az esélye, hogy radikalizálódjanak a - még aktív vagy már leszerelt - egyenruhások. A Deutsche Welle riportja.
A demonstráció résztvevőit állig felfegyverzett férfiak kísérték.
Kabulból nemrég menekítették ki azt a családot, akik a karanténközpont melletti erdőben szedtek mérgező gombát, két kisfiú hunyt el a mérgezés miatt.